img

Elekes Bálint szenzációs győzelmével fejeződött be a szaúd-arábiai verseny és karnyújtásnyi távolságra került a bajnoki cím megszerzéséhez.

Bálint a 40 perces futamon kis túlzással 40 percig kivédekezte az ellene taktikailag önmagukat előnyben gondoló, szélsebes vetélytársakat és megnyerte a versenyt. A legnagyobb ellenfele a bajnoki 2. helyezett Kovács Tamás, egy korábbi sérülés és egy a verseny végén megszerzett büntetés következtében csak a 6. helyen tudott zárni.

Ezzel óriási szívességet téve Bálintnak, hisz a futam előtt köztük lévő 1 pont a verseny leintése után 16-ra duzzadt. Elekes Bálint mellett a dobogón Martinkó Márton és Tóth Roland foglalt helyet.

A HWL lebonyolításában a versenyzők még Ausztriába, Nagy Britanniába, Belgiumba, Mexikóba, Portugáliába, Szaúd-Arábiába, szezonzáróhelyszínként pedig Brazíliába látogatnak majd el, hogy megmérettessék tudásukat, és eldöntsék – ki lesz a DVSC-HWL kollaboráció első győztese.

A bajnokság első három helyezettje kupát kap majd, továbbá egyéb díjazásokra is számíthat. Emellett a legjobb akadémiai versenyző is díjazásban fog részesülni, hiszen az a megtiszteltetés éri majd, hogy leszerződhet a DVSC –vel, mint az F1 Esportszakág hivatalos versenyzője. Így olyan nevek mellett tudhatja majd a sajátját, mint Kovács Roland ’Psycho’, Bába Alex, Góczi Áron vagy Szabó Levente.




A DVSC-HWL kollaborációjának első szezonja tehát az utolsó versenyéhez érkezett. A kérdés már csak az, hogy Elekes Bálint tud-e akkorát hibázni, hogy a 16 pontos előnye elolvadjon Kovács Tamással szemben.

Szerda este 19 óra után pont kerül a történet végére és eldől, hogy ki lesz az első DVSC Esport bajnokság győztese. Várunk mindenkit a képernyők elé a Hungarian Winners League Youtube csatornáján. A bajnokság utolsó futamának helyezíne, Brazilia lesz.